II / 4 / 1

 Ferentz Anna-Kata: Seliger Tod

Gál Ferenc: Ház körüli munkák 49.

Hegedűs Gyöngyi: hello kitti

Németh Gábor Dávid: Otthonka

Harcos Bálint: Amato

Kálmán Gábor: Gépház

 Izsó Zita: Osztódás

Ferencz Mónika: Üvegek

Sopotnik Zoltán: Vak Mindenszentek

A grafikákat Tillmann Hanna készítette, egyes műveket átdolgozta: Papp Rita

Impresszum

Kapcsolat

II / 4 / 1 

Ferentz Anna-Kata: Seliger Tod

Gál Ferenc: Ház körüli munkák 49.

Hegedűs Gyöngyi: hello kitti

Németh Gábor Dávid: Otthonka

Harcos Bálint: Amato

Kálmán Gábor: Gépház

Izsó Zita: Osztódás

Ferencz Mónika: Üvegek

Sopotnik Zoltán: Vak Mindenszentek

Ferentz Anna-Kata

Seliger Tod

Csak visít vagy a fogait kocogtatja,
mint billentyűket.
Lenyugszik, ha meghallja
a szomszéd zongorát,

már a száját se nyitja ki,
itt a tej, a cukor hevítve,
red velvet torta vagy vér
köpet. Sápadt barnának látszik
tükrében a vörösem,
megharagszom,
mélyebbre lököm

a kést. Az izomtónus halkul,
feltekerem a csobogást.
Csendben marad –
tátja a fülét.

Gál Ferenc

Ház körüli munkák

49.

 

Maszatol kicsit ez a guminyomda.
Ezzel együtt megvagyok odáig,
hogy a szertartás előtt a nyalókát
zománcvödörbe ejtik, a patak
medrét pedig folyásirányban is
végigjártam, követ keresve a sírra.
A lefűzött lapokon már énképemhez
tartozik, hogy esővizet gyűjtök
hobbiszinten, a leáztatott bélyegeket
újra felragasztom. Szigorúan elbeszélő
múltban, hogy a másodfokú
hőségriasztás hetében kültéri antennával,
létrán forgolódtam. A tévé felől jövő
vezényszókra nem éreztem haragot
vagy hálát, viszont nagyon éhes voltam,
és a délutáni kávétól még jobban
izzadtam, mint addig.

Hegedűs Gyöngyi

hello kitti

(a véletlennel való bármilyen egyezés a valóság
műve)

már megint egy pályázati kiírás aminek nem felel meg súlyosabban nem mintha korhatáros
lenne pozitív kisugárzás írják idézőjelben isten kivonja hangját a látható tartományból a mánál
sürgetőbb jelenidő tűnik el mi előtte áll azon már túl van félelembe helyezi magát hány
kiváltatlan recept marad halála után a felhőben az igazi gyorsjárat a beláthatatlan
kereszteződésen átvág végig a kurvasoron a lidl mögött viszi mi időt spórol nem lehet
emberrablás ennyi választás marad rendelés után odafelé meg nézheti a hatalmas üres
hirdetőtáblán a spray-felírást mi folyik itt a XX. században végre egy őszinte településhatár
nem huszonegyezünk max egy felkiáltójel a két ex mögött e jelben isten kivonja magát időt
spórol az időt itt így számlálják XX! emberrablás ennyi a választás ha alacsonypadlós akkor
felszáll nem mintha korhatáros lenne a kurvasor kittit sasolja hátha meglátja nem jött a
második injekcióra hogy félt a stricijétől szerelemnek azt gondolta a vére mostanra végtelen
higításig szeropozitív vérbajra de mit is mondana helló kitti egy földrengéssel odébb ahol
törésvonalra atomerőműveket építenek van hellokittis shinkanzen hiroshima neve
kontaminálatlan fut végig a szalagfeliraton hosszabban mint a soroksári út száznegyvennégy
lehetne negyvenöt is de a kollektív emlékezetben csak páros oldal van páratlannak piártérre
építkeznek a busznak nincs hellokittis megállója felhőben az igazi gyorsjárat perimetros-pótló
hatalmas üres végre őszinte a ma jelenidő a kurvasoron szeropozitív kisugárzás két ex sem
teszi múlttá az alacsonypadlós vagonoknál nem besorolás spórolással csábítja költésre a
leszállítás jobb ha ezen az időn felidézés nélkül átvág vágtatva súlyosabb a tartomány ehhez a
tudáshoz nem kell király exodúsítás az istenhiány végtelen felidézési idejű koncentráltság
szero itt csere ott emisszionárus póz a perem kerülethez nincs szükség píre beláthatatlan
kereszteződés ember és isten

Németh Gábor Dávid

Otthonka

Otthonkában ülök. A minta szétágazik, az egyszerű
funkcióból elkápráztató jelentésbe csap át. Felvillanyozza
a kezemet, szét fogom őt szakítani,
arra fogom kényszeríteni, hogy ő is részt vegyen
a játékban. Nincs semmi más,
csak a szavak kétségbeesett és lázas
tevékenysége: minden lopott alkalom során
rögzíteni a kérdés és válasz rendszerét.
Minden sarok szamárfül. Meglátásom
gasztro-horizontja magamra zárul:
szülői füleket ragasztok a falakra.
Hallatlanul ékes, csámcsogó kis otthonkám.

Harcos Bálint

Amato

Amikor azt mondtad
vegyem kezembe a kezedet
nem gondoltam hogy felét sem
hiszed annak amit nézek

Feléd se néztem amikor megláttalak
és keresztbe vetült a fény az ujjaink között
ujjongásod alaptalan volt
mert eszemben sem volt gondolni rád

Így telt el egy fél óra vagy egy negyed
nem tudom meddig tartott
amíg te arra készültél
amire nem készülhet senki soha

A markodban levegő volt
én az üveg másik végét tartottam
hogy rátalálj az útvonalra
és átjuss

Kálmán Gábor

Gépház

1.

A szobámban ültem, mint rendesen.
Néztem a csendben múló tegnapot.
Nem várt tőlem semmit senki sem:
nem írtak, a telefon is hallgatott.

Rend volt. Normál hétköznap este.
Eltelt megint, vitte, amit felélt.
Nevettem magamon. Hogy mindig erre
gondolok, ha egy nap végetért.

Lámpám fénye félméternyi sem volt.
Az asztal lapján apró körbe zárt.
Vöröslött a tegnap esti borfolt,
egy messzi hang széttört és összeállt

megint. Kint szállt a fény a fák között.
Egy utcalámpa villant majd kiégett.
Ablakkockák, üveglapok mögött
a háztömbökben véget ért az élet.

2.

Nem volt ebben semmi újszerű, mert
pont úgy hulltak szét megint a dolgok,
mint mindig. Számolták a bevételt
lehúzott rácsok mögött a boltok,

lekönyvelték az aznap összegét,
göngyölítettek, hosszú számsorok
pénztárgépszalagnyi vére folyt szét,
alvadtak bérszámfejtett tegnapok.

Én persze nem számoltam át, hagytam,
olvadjon szét az aznap, mint a hó,
és vizsgáltam azt, hogy itt alattam
a város milyen kiszámítható.

Hogy látszik bár, de semmi nincsen
benne. Mert nincsen semmi lényege.
Üres buszokkal elhúz a tegnap.
A holnap is elmenne már vele.

Az autók közben pontos terv szerint
mentek Hűvösvölgy felől Pestre át,
egy villamos meg kint rekedt megint,
remíz előtt töltött egy éjszakát,

átjárták Budát a pontos rendszerek.
Az éjszakákban mennyi lusta terv.
Kátrányfolt lett az ég a hegy felett.
A napból közben néhány perc letelt.

3.

Országom már ekkor meg se rezzent.
Lassan lélegzett és dunyhatoll
helyett az ég felette szállt. Kezdet,
holnap – ekkor nem volt még sehol.

Kis- és óriáspártok holtra váltan
várták már, hogy mozdulhassanak.
Hírcsatornák szürke alvadásban
csontport szitáltak szét az ég alatt,

és gardrób szobákban vállfalengtek
konszern-szürke konform öltönyök,
kartellszerződést és munkatervet
álmodtak két osztalékadó között,

hullámtartományban vesztegeltek
bájtok, bitek, bináris rendszerek,
zsúfolt, lassuló vincsesztereknek
alaplapok vetettek fekhelyet.

4.

Magam voltam. Éreztem, hogy élek.
Hogy reggelig még életben leszek.
A félméternyi sárga lámpafény meg
gépházzá lesz alvó országom felett.

Hogy gépházam langyos félhomálya
folyton szálló lomha zajt kavar.
Kádvizekben gyűlik össze így a
háztömbökben szétfutó moraj.

Szomszéd testek, bőrök csusszanása,
sírás, szennyvíz – a kádfalon dobog.
Házam fénybúrányi gépházába
így gyűlik össze most minden dolog.

5.

És a tompa zajban itt az összeg.
Működő világok zümmögése ez.
Benne gépek morajlása lüktet,
mit néma csend előz meg és követ.

Itt kezdődik minden. Itt múlik el.
És teljhatalmam gőgje néz le most
ablakomból szűkülő szemekkel,
rovancsol bájtot, pártot, villamost.

6.

Fáradt isten, néztem lent a rendet,
hogy összeállt, de nem tudom, minek.
Házak felett könnyű szél kerengett,
bár nem lett ettől jobb épp senkinek.

És felvöröslött kint a hegy felett
az ég, csak mert épp ez volt soron.
A laptop is szisszent, felberregett,
langyos szelet fújt szét az asztalon.

És persze nem számoltam át, hagytam,
olvadjon szét az éjjel, mint a hó,
és vizsgáltam azt, hogy itt alattam
a város milyen kiszámítható.

7.

A hétköznap hajszálpontos szerkezet.
Nem írja át gépházak rendje sem.
A láthatárról új nap érkezett.
A szobámban ültem. Mint rendesen.

Izsó Zita

Osztódás

Láttad a megváltozott áramlatok miatt
partra sodródni a halat,
aminek a gyomrába befért volna
egy akkora ház, amekkorát kiskorodban elképzeltél magadnak,
mellette álltál és sírni kezdtél,
mert nem szültél elég gyereket,
hogy együtt vissza tudjátok lökni oda, ahonnan jött.

Aztán azt mondják, akkor is folytatnod kell,
ez a világ rendje,
gondolj csak a szüleidre,
nagyszüleidre, ők is benned élnek tovább,
de te csak az óriásvöcsökre gondolsz,
amelyik pont abban az évben halt ki,
amikor születtél.

És azt mondod,
akkor szorítasz majd magadban helyet,
ha sikerül felnevelni
a házatok előtti fát,
és a gyökerei elérik azt a mélységet,
ahova már halottakat temetnek,
mert akkor majd tudsz beszélni az elfelejtett ősökről,
akiknek a túléléséhez a fürdőnek álcázott szobákban
talán pont annyi levegő kellett volna,
amennyit ez a fa egy év alatt termel.

És a végén
már látni fogod őket magad előtt,
tudod, hogy ketten lesznek,
versenyt úsznak majd benned,
és már jó előre megígéred nekik,
hogy a születésük után sem kapnak tőled nevet mert
akkor rájönnének,
hogy elszakadtak egymástól
és ezt sosem bocsátanák meg neked.

Ferencz Mónika

Üvegek

Most egy üveg megtelik a kihalásra ítéltek spórájával,
és parafadugóval lezárva, úszik a vizen.
Antik üveg, dichroic üveg, háztartási üveg
sorakozik egy vers negyedik sorának polcán
elhagyatva, mint egy földöntúli üveggyár épülete,
és kiszolgáltatva az égő napnak,
mint a Notre Dame üvegablakai,
és az üvegfák, üvegtavak, üvegállatok.
Jársz közöttük a napfényben, kiábrándultan,
vétkesen és céltalanul.
Óvatosan jársz, nehogy felriaszd álmukból
az istenfélő molylepkéket.
Nincs az az üvegcsörömpölés,
ami ne zavarna meg egy nyugodt éjszakát.
Amit felépítünk, az mind leomlik egyszer.
Törmelék lesz.
A sellők könnyeit faragja ki belőle a tenger.

Sopotnik Zoltán

Vak Mindenszentek

A szomszéd fürdőszobában sír a néni. Kántál.
Imádkozik, újra sír. (Nehéz.) Mikor a hörgése már
a falam kaparja, a közeli templom romjait látom
a borotválkozótükörben. Megijedek és félig lehúzott,
habos arccal rohanok a parkba, félrelökök pár kocsijához
lépkedő polgárt a járdán. Nem szólnak, látják, aligha
lehetek magamnál, esetleg valami szörnyű elől futok.
A templom ott áll, semmi baja, de a néni hangja odáig mar.
Kérem Istent, segítsen. (Neki.) Saját imáim vannak ilyen
alkalmakra, amit minden nyelven azonnal megértenek.
Mindenszentek van, ma töményebb az értés. Töményen mar.

(Megjelent: kulter.hu)

A grafikákat Tillmann Hanna készítette, egyes műveket átdolgozta: Papp Rita

András László

Bajtai András

Balogh Anett

Biró Krisztián

Bordás Máté

Celler Kiss Tamás

Deres Kornélia

Dezső Kata

Dunajcsik Mátyás

Élő Csenge

Fancsali Kinga

Fenyvesi Orsolya

Ferencz Mónika

Ferentz Anna-Kata

Harcos Bálint

Hegedűs Gyönygyi

Gál Ferenc

Harcos Bálint

Izsó Zita

Kállay Eszter

Kálmán Gábor

Kántor Péter

Katona Ágota

Kazsimér Soma

Kellerwessel Klaus

Kerber Balázs

Kiss Georgina

Kiss Lóránt

Korpa Tamás

Lapis József

Majláth Ákos

Magyari Andrea

Meliorisz Béla

Mezei Gábor

Miklya Zsolt

Mohácsi Balázs

Molnár Illés

Nagy Hajnal Csilla

Nagy Kata

Nagy Márta Júlia

Németh Gábor Dávid

Németh Zoltán 

Orcsik Roland

Ozsváth Zsuzsa

Pencs Attila

Pollágh Péter

Serestély Zalán

Simon Márton

Sirokai Mátyás

Sokacz Anita

Sopotnik Zoltán

Szabó Imola Julianna

Szauer Lilla

Székely Szabolcs

Szijj Ferenc

Szili József

Szolcsányi Ákos

Takács Zsuzsa

Terék Anna

Toroczkay András

Tóth Erzsébet

Tóth Kinga

Vados Anna

Vajna Ádám

Bánfi Brigi

Dés Márton

Máriás István

Sall Fanni

Szemző Zsófi

Tillmann Hanna